Kezdetek

Lucy:

Hol is kezdjem? Talán először egy bemutatkozásnál.  A nevem Lucy Hill. A szüleimmel élek Los Angelesben, és… démonok vagyunk. Tudom, ez egy eléggé hihetetlen dolog. De igaz.  Ne aggódjatok nem igazak rólunk azok a mesék, hogy megtámadjuk az embereket és felfaljuk a lelküket. Mi nem vagyunk ilyen kegyetlenek. Próbálunk normálisak lenni, már amennyire lehet. Van egy külön iskolánk is, ahova csak démonszármazású kölykök léphetnek be. Mellesleg én idén érettségizek. Gondolom időközben felmerült bennetek az a kérdés, hogy mit keresünk itt? Megmondom én! Tudjátok milyen unalmas a Pokolban? Semmi TV, számítógép, szórakozóhely. Még egy nyamvadt ruhaboltunk sincs. Na, jó talán egy kicsit túloztam. Azért bulizni el tudtunk menni, és ruhánk is volt bőven. Csak éppen a TV-t nem ismertük meg a számítógépet.  Ha ha… érzem gyanakvásotokat. Vicces az illatotok, mikor nem akartok elhinni valamit. Egyébként jól teszitek, hogy nem hisztek nekem. Mivel nem vagytok, ilyen hiszékenyek annyit elmondok, hogy különös okokból vagyunk itt. Hogy mi az a különös ok? Türelem, elmesélem. Nah, csapjunk a lángok közé!

Néhány évvel ezelőtt a Pokolban:

 - Anyaa!-nyújtottam el a szó végét hízelgően.

 -  Nincs pénzem.

 -  Most nem azt kérek. Sally meghívott a bulijába. Elmehetek? –mosolyogtam rá. Apropó Sally. Ő a legjobb barátnőm. Kiskorunk óta ismerjük egymást. Elválaszthatatlanok vagyunk.

 - Ha azt mondom,hogy nem akkor dühödben felgyújtod a házat. Szóval,mehetsz.

 - Te vagy a legjobb- öleltem meg gyorsan. – Egyébként nem gyújtottam volna fel a házat.

 - Tudom és az utóbbiban nem vagyok olyan biztos.

Nevetve otthagytam a nappaliban és felrohantam a szobámba. Felvettem egy másik fölsőt, rövid farmernadrágot, és kisminkeltem magam. Amikor elkészültem, felhívtam kedvenc barátnőmet,hogy nemsokára számíthat a jelenlétemre.

 - Néhány másodperc és ott vagyok-szóltam bele a telefonba, amikor felvette.

 - Siess! Itt van Qhuinn is- válaszolt vissza gyorsan, és megszakította a vonalat. Qhuinn?! Sally meghívta Qhuinnt?! Ezért még megölöm. Ő volt az a srác aki már egy ideje bejött nekem. Csak tudjátok, én nem vagyok jártas a kapcsolatok terén. Meg miért én lépjek? Ha akar valamit, akkor majd tesz érte. Becsuktam a szememet, és magam elé képzeltem Sallyék házát. Amikor kinyitottam a szemem, már ott voltam. Nevezhetnénk teleportálásnak is ezt a képességet. Az összes többi közül ez volt a kedvencem. Gyorsan eljuthattam bárhová.

 - Végre itt vagy! –ölelt meg jókedvűen Sally.

-  Bocsi. Kicsit sokáig tartott a sminkelés.

 - Szerintem inkább a tétovázásod- lökött oldalba.

 - Menj a francba- nevettem fel.

 - Helló lányok! Mi a téma? Vagy kérdezzem inkább azt, hogy ki? –jött oda hozzánk Loren, Sally pasija.

 - Hát, nem te az biztos- vágta hozzá Sally, majd egy gyors csókot váltottak.

 - Megyek meglátogatom a mosdót- jelentettem ki gyorsan, és mielőtt megszólalhattak volna,hogy nem kell elmennem azért,hogy kettesben tudjanak maradni, elhúztam a csíkot. A fürdőszoba az emeleten volt. Felfutottam a lépcsőn, és a fordulóban nekiütköztem egy elég kemény mellkasnak. Mivel nagy volt a lendületem, visszapattantam róla.

 - Hé, vigyázz! –kapta el gyorsan a karomat, hogy nehogy hátraessek.

 - Áú, köszi. Sajnálom, nem vettelek… - amikor ránéztem a srácra elállt a lélegzetem és nem tudtam befejezni a mondatot. Qhuinn volt az.

 - Jól vagy? –nézett rám aggódó tekintettel?

 - I-igen. Persze, teljesen. Hogy én mekkora egy figyelmetlen liba vagyok. Hahaha… - kezdtem el nevetni kínomban és rossz szokásomhoz híven harapdálni kezdtem a számat. Remek! Égesd csak jobban le magadat Lucy. – Most. Mennem. Kell- nyögtem ki eléggé vörösen a szavakat és elindultam visszafele a lépcsőn,de visszarántott.

 - Mond. Miért kerülsz? Tettem valamit? Csak, mert én próbálok közeledni hozzád, de te meg távolodsz.

 - Nem. Nem arról van szó,csak én… szóval…

 - Lucy. Már rég óta el akarok neked mondani valamit- nézett komolyan a szemembe.

 - Mit?

 - Bejössz nekem- jelentette ki határozottan.

 - Ez, komoly? Mármint tényleg? Én?

 - Halálosan komolyan mondom- mosolyodott el kedvesen. – Megengeded, hogy jobban megismerjelek?

 - Természetesen- egyeztem bele végtelenül boldogan.

Az egész bulit végigbeszéltük. Sally és Loren alig hittek a szemüknek. De láttam rajtuk,hogy nagyon örülnek.  Amikor véget ért a party, Qhuinn hazakísért. Általában nem szeretek sétálni,de vele minden egyes percét élveztem, és gondolatban azt kívántam,hogy bár ne lenne vége ennek a napnak. Amikor a házunk elé értünk, megálltunk a kapunk előtt. Itt volt a búcsúzás ideje.

 - Köszönöm a mai napot- mondtam szinte suttogva.

 - Szívesen. Örülnék,ha megismételhetnénk.

 - Részemről rendben- kacsintottam rá.

 - Oh, most már bátrabbak vagyunk? –húzott oda magához nevetve, és egy puszit nyomott a homlokomra. –Jó éjt.

 - Neked is.

Hát valahogy így gabalyodtunk össze. De ami utána történt az volt csak az igazi meglepettség.

Reggel nagy mozgolódásra ébredtem. Nem értettem, hogy mi ez a nagy sürgés-forgás. Leszaladtam a földszintre, ahol anya meg apa teljes gőzzel pakolt.

 - Mit csináltok?- kérdeztem elnyomva egy ásítást.

 - Szia, szívem. Örülök, hogy felébredtél. Pakolj össze mindent, ami fontos. Költözünk- jelentette ki apa.

 - Költözünk? Mégis hova?

 - Fel. Az emberekhez.

 - Oh, értem az emberekhez. Mivan?! – akadtam ki.

 - Ne aggódj, mindenki jön. Ezt parancsba kapta mindenki- nyugtatott meg anya.

 - De, nem értem. Miért?

 - Nincs idő magyarázkodni. De ez a hely el fog pusztulni- mondta kissé szomorúan apu.

 - Elpusztul?

 - Igen- válaszolták egyszerre.

 - De most menj és pakolj! Nemsokára indulunk- utasított anya.

Összepakoltam mindent, amit fontosnak tartottam. Teljesen össze voltam zavarodva. Felhívtam Sally-t de nem vette fel a telefont. Néhány perc múlva küldött egy sms-t, hogy : „Találkozunk az emberek világában. Puszi”.  Én ezt nem értem. Miért pusztulna el ez a hely és miért pont az emberekhez megyünk?

 - Kész vagy kicsim?- zökkentett ki a gondolataimból anya.

 - Igen, kész.

 - Akkor gyere le és hozd a cuccaidat is. Először azokat fogjuk elszállítani. Utána pedig együtt lépünk be az új világba- magyarázta érthetően. Lecipeltem a csomagom, és a többihez tettem. Apa és anya koncentrálva elszállították a csomagjainkat az új otthonunkba. Már csak mi következtünk.

 - Fogjuk meg egymás kezét- utasított minket apu.

 - Lucy, nagyon kell majd összpontosítanod- figyelmeztetett

 - Értettem – mondtam határozottan és behunytam a szemem.

 - Lucy? Most már kinyithatod a szemed- hallottam meg anya hangját.

 - Itt vagyunk.

Körülnéztem és nagy meglepetésemre nem csak mi hárman voltunk ott. Mindenki itt volt. És ennek nagyon örültem.

Így kerültünk az emberek közé.